Szepes Mária neve ma már fogalom mindazok számára, akik a látható világ mögötti igazságokat keresik, de az írónő élete és munkássága mögött egy olyan mély és olykor gyötrelmes belső utazás áll, amelyről csak kevesen tudják a teljes igazságot. A spiritualitás magyar nagyasszonya nem csupán könyveket írt, hanem egy olyan szellemi világítótorony volt, aki a legnehezebb történelmi viharok közepette is képes volt megőrizni belső békéjét. Mária hitte és tanította, hogy „befelé és felfelé mindig van út”, még akkor is, amikor minden külső körülmény a pusztulást és a kilátástalanságot sugallja.
Az írónő sorsa szorosan összefonódott a huszadik század viszontagságaival, de ő soha nem hagyta, hogy a fizikai valóság korlátai börtönbe zárják a szellemét. Szepes Mária vallomásaiban gyakran utalt arra, hogy a valódi szabadság nem a külvilágban, hanem a tudatunk mélyén rejlik. Felidézte azokat az éveket, amikor a tiltások és az elnyomás idején titokban kellett alkotnia, mégis ezek a nehézségek csiszolták gyémánttá a gondolatait. Az énekesnő/színésznő/írói vénával megáldott asszony számára az írás nem csupán munka volt, hanem egyfajta mágikus rituálé, amellyel a fényt próbálta lehozni a földre.
A legdöbbenetesebb Szepes Mária örökségében az a rendíthetetlen derű, amivel az elmúláshoz és az élet nagy kérdéseihez viszonyult. Azt tanította, hogy a halál nem végállomás, hanem egy kapu, amelyen átlépve újabb dimenziók nyílnak meg előttünk. Sokan a környezetéből értetlenül álltak az előtt a bölcsesség előtt, amivel a legfájdalmasabb veszteségeket is kezelte. Úgy vélte, minden sorscsapás egy lehetőség a fejlődésre, és a léleknek szüksége van a megpróbáltatásokra ahhoz, hogy végül hazataláljon az isteni forráshoz.
Az írónő élete során számos olyan titkot és misztikus tapasztalatot halmozott fel, amelyekről csak a legszűkebb tanítványi körének beszélt. A vörös oroszlán szerzője tudta, hogy a szavaknak teremtő erejük van, és minden leírt mondatával a jövő generációinak próbált utat mutatni a belső sötétségből a megvilágosodás felé. Szepes Mária szerint az emberi létezés legnagyobb tragédiája a felejtés: az, hogy elfelejtjük, honnan jöttünk és mi a valódi rendeltetésünk a kozmoszban.
Végül elmondható, hogy Szepes Mária nem csupán egy korszak meghatározó alakja volt, hanem egy örökérvényű tanító, akinek a szavai ma is éppen olyan aktuálisak, mint évtizedekkel ezelőtt. Az a hitvallás, hogy mindig van kiút a mélységből, reményt ad mindenkinek, aki éppen élete nehéz szakaszában jár. Mária élete a bizonyíték arra, hogy a szellem ereje legyőzhetetlen, és ha merünk befelé és felfelé tekinteni, megtaláljuk azt a belső kincset, amit semmilyen külső hatalom nem vehet el tőlünk. Ez a szellemi hagyaték ma is él és hat, emlékeztetve minket arra, hogy a csillogás mögött a lélek valódi fénye az egyetlen, ami soha nem alszik ki.
