Cinthya Dictator neve sokak számára összefonódott a különleges megjelenéssel, a fotózással és azzal a merész, sokszor meghökkentő stílussal, amely mindig is megkülönböztette őt más ismert magyar szereplőktől. A nyilvánosság azonban egy idő után nemcsak a munkájáról kezdett beszélni, hanem egy olyan életszakaszáról is, amelyet ő maga már szeretett volna lezárni.
2018-ban váratlanul ismét előtérbe került egy régi történet.
Aggódó üzenetek kezdtek érkezni hozzá. Ismerősök és követők azt kérdezték, hogyan érzi magát, és valóban igaz-e, hogy ismét komoly problémával kell szembenéznie.
Cinthya számára azonban nem maga a kérdés volt a legmegdöbbentőbb.
Hanem az, hogy miért terjedt el egyáltalán ez a feltételezés.
A róla szóló hírek ugyanis azt a benyomást kelthették, mintha a betegsége újra visszatért volna.
Ő viszont egészen másról beszélt.
A történet évekkel korábban kezdődött, amikor nyirokrákot diagnosztizáltak nála. A betegség fiatalon érte, és természetesen teljesen megváltoztatta az életét. Egy ilyen helyzetben az ember egyik napról a másikra kénytelen más szemmel nézni a jövőre.
A mindennapokban hirtelen egészen más dolgok válnak fontossá.
Az egészség.
A család.
A barátok.
És az, hogy vajon mi vár az emberre a következő hónapokban.
Cinthya azonban idővel túl tudott lépni a legnehezebb időszakon. A kezelések után fokozatosan visszatért a saját életéhez, dolgozott, alkotott, és megpróbálta maga mögött hagyni azt az időszakot.
Éppen ezért különösen rosszul érintette, amikor évekkel később ismét a betegségével kapcsolatban kezdtek róla írni.
A történet egy rendezvényen vett fordulatot.
Cinthya egy alvással kapcsolatos eseményen vett részt, ahol interjút is készítettek vele. A beszélgetés végén azonban az újságíró a betegségéről kérdezte.
Ez a kérdés teljesen váratlanul érte.
Hiszen ő úgy érezte, hogy mindez már régen a múlt része.
A válasza egyértelmű volt: négy évvel korábban valóban beteg volt, de azóta tünetmentes.
Ezzel azonban még nem ért véget a történet.
A nyilatkozatot követően olyan címek jelentek meg róla, amelyek miatt sokan azt hihették, hogy Cinthya továbbra is súlyos beteg, vagy újra meg kellett küzdenie a rákkal.
A fotós számára ez különösen fájdalmas lehetett.
Nem azért, mert szégyellte volna a múltját.
Hanem azért, mert nem akarta, hogy egy régi betegség határozza meg a jelenét.
Cinthya világosan jelezte, hogy már nem szeretne folyamatosan erről beszélni.
És talán ez az egyik legfontosabb része a történetnek.
Egy betegség ugyanis nemcsak az orvosi kezelések időszakáról szól.
A lelki nyomok sokkal tovább megmaradhatnak.
Amikor valaki hosszú hónapokon vagy éveken keresztül küzd egy súlyos egészségügyi problémával, természetes, hogy később szeretne visszatérni a megszokott életéhez.
Szeretne dolgozni.
Szeretne terveket szőni.
Szeretne úgy gondolni a jövőre, hogy nem minden beszélgetés a betegségről szól.
Cinthya számára ezért különösen zavaró lehetett, amikor egy régi történet újra és újra visszatért a sajtóban.
A közönség közben csak a címeket látta.
Ő azonban pontosan tudta, mi történt valójában.
És ezt szerette volna tisztázni.
Nem arról volt szó, hogy eltitkolná a múltját.
Éppen ellenkezőleg.
Korábban nyíltan beszélt arról, hogy milyen nehéz időszakon ment keresztül. A problémát az jelentette, hogy egy évekkel korábbi történetet úgy tálaltak, mintha az aktuális lenne.
Ez pedig egészen más üzenetet közvetít.
A követők számára különösen aggasztó lehetett, amikor azt olvasták, hogy Cinthya állítólag újra beteg.
Sokan természetesen féltették.
Aggódó üzeneteket küldtek neki.
Ő azonban azt szerette volna, ha az emberek a jelenlegi életére figyelnek.
Arra, amit csinál.
Arra, amit létrehoz.
És arra, hogy már egy másik szakaszban tart.
A történetnek van egy másik érdekes oldala is.
Cinthya mindig is olyan ember volt, aki meglehetősen erősen jelen volt a nyilvánosságban. A külseje, a fotói és a különleges megjelenése miatt gyakran kapott figyelmet.
Ez azonban azt is jelentette, hogy a magánéletének egyes részei időről időre olyan érdeklődés középpontjába kerültek, amelyet ő maga már nem feltétlenül szeretett volna.
A betegség pedig különösen érzékeny téma.
Más egy ruháról, egy fotóról vagy egy új munkáról beszélni.
És egészen más egy olyan diagnózisról, amely az ember életét alapjaiban változtathatja meg.
Cinthya reakciója ezért sokkal többről szólt, mint egyszerű cáfolatról.
Határt húzott.
Azt üzente, hogy vannak dolgok, amelyekről ő szeretne dönteni: mikor beszél róluk, hogyan beszél róluk, és mikor szeretné végre maga mögött hagyni őket.
És talán éppen ezért volt olyan erős a kijelentése.
Nem akarta, hogy a betegsége legyen az, ami miatt az emberek emlékeznek rá.
Nem akarta, hogy egy régi történet újra és újra meghatározza a róla kialakított képet.
A legfontosabb részlet azonban csak a történet végén válik igazán világossá.
Cinthya nem azt mondta, hogy ismét rákos.
Nem arról beszélt, hogy újabb kezelések várnak rá.
Éppen ellenkezőleg.
A 2018-as beszámoló szerint akkor már négy éve tünetmentes volt, miután korábban nyirokrákot diagnosztizáltak nála.
Vagyis az újra terjedő aggodalom mögött nem egy friss diagnózis állt.
Egy régi történetet idéztek fel úgy, hogy az sokak számára aktuális hírnek tűnhetett.
Cinthya pedig egyértelművé tette: nem szeretné, ha a múltbeli betegsége újra és újra címlapokra kerülne.
A legfontosabb üzenete ezért nem is maga a betegség volt.
Hanem az, hogy ő már tovább szeretett volna lépni.
A múlt része megmarad.
Az emlékeket nem lehet kitörölni.
De ettől még lehet újra terveket készíteni, dolgozni, alkotni és élni.
Cinthya Dictator története pedig éppen erre emlékeztet: egy régi diagnózis nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ember egész életében betegként szeretne élni a köztudatban.
Ő pedig akkor egyértelműen azt szerette volna, hogy a közönség ne a régi betegségét lássa benne, hanem azt az embert, aki már túl volt ezen az időszakon, és végre a jelenére szeretett volna koncentrálni.
