Bujtor István, a magyar filmgyártás és színjátszás óriása, akit milliók ismertek és szerettek Ötvös Csöpiként, olyan titkot vitt magával a sírba, amely csak most, évekkel a tragédiája után kezd összeállni egy megrendítő egésszé. A színművész környezetéből származó információk szerint a legenda a halála előtt különös, szinte látnoki előérzetekkel küzdött. Bár a külvilág felé mindig a tőle megszokott erőt, magabiztosságot és életigenlést sugározta, a stúdiók csendjében és a családi fészek nyugalmában olyan mondatok hangoztak el tőle, amelyek ma már fájdalmasan egyértelmű üzenetként hatnak. Úgy tűnik, a Balaton koronázatlan királya megérezte, hogy az életének utolsó nagy fejezete közeledik a végéhez.
Az énekesi és színészi pályája során számtalanszor bizonyította, hogy nem ismer lehetetlent, ám az utolsó nyara során valami megváltozott a tekintetében. A stáb tagjai, akikkel a Balaton-parti forgatásokon és a színházi próbákon dolgozott, utólag döbbentek rá, hogy István mennyire tudatosan kezdte elrendezni a dolgait. Nem csupán a szakmai ügyekről volt szó, hanem olyan mély, emberi gesztusokról, amelyekkel mintha búcsúzott volna a szeretteitől és a barátaitól. A feszültség, ami olykor a nagy volumenű produkciók irányítása közben érte, az utolsó hetekben egyfajta furcsa, méltóságteljes nyugalomnak adta át a helyét. Akik közel álltak hozzá, elárulták: a színész többször is utalt rá, hogy talán már nem lesz ideje befejezni minden tervét, amit korábban olyan nagy hévvel dédelgetett.
A tragédia, amely váratlanul érte az országot, Bujtor István számára talán nem is volt annyira váratlan. A stúdióban töltött utolsó órák és a baráti beszélgetések során elpöttyintett félmondatok most nyernek csak igazán értelmet. A színművész, aki a vízi sportok szerelmeseként mindig a viharokkal dacolva kormányozta az életét, az utolsó útjára készülve szokatlanul csendessé vált. Családtagjai szerint olyan dolgokat is kimondott, amiket korábban soha, és olyan mély érzelmeket engedett szabadjára, amelyekről mindenki azt hitte, csak a filmvásznon léteznek. A sors iróniája, hogy pont az az ember nézett farkasszemet az elmúlással ilyen tisztánlátással, aki mindenki szemében a sérthetetlenséget és a végtelen energiát jelképezte.
Ez a szívszorító vallomás rávilágít arra, hogy még a legnagyobb hősök is esendőek, és a lélek olykor hamarabb érzi a véget, mint ahogy a test feladná a harcot. Bujtor István öröksége ma is él, filmjei generációkat szórakoztatnak, de a személyisége körüli titkok és ez a különös halál-megérzés még inkább misztikussá teszi az alakját. A rajongók és a pályatársak ma is értetlenül állnak a történtek előtt, de ez a most napvilágra került részlet segít megérteni azt a mély melankóliát, ami az utolsó felvételein a szemeiben tükröződött. A legenda távozása egy korszak végét jelentette, de a tudat, hogy méltósággal és felkészülten nézett szembe a kikerülhetetlennel, csak még nagyobbra emeli őt a szemünkben.
