A magyar könnyűzene élő legendája, Zalatnay Sarolta olyan mély és megrázó őszinteséggel vallott a mindennapi megélhetési küzdelmeiről, ami sokkolta a közvéleményt. Az énekesnő nyíltan beszélt arról a méltatlan helyzetről, amellyel a hazai művészvilág számos nagy alakjához hasonlóan neki is szembe kell néznie a mindennapok során. Kiderült, hogy az évtizedek óta tartó, sikerekben és slágerekben gazdag karrierje ellenére a havi állami juttatása elkeserítően kevés, és ha csupán a hivatalos nyugdíjára kellene támaszkodnia, a puszta túlélésért kellene küzdenie hónapról hónapra.
A művésznő tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta a pontos összegeket is, amelyek hűen tükrözik a helyzet súlyosságát. Jelenleg mindössze hatvanezer forint körüli alapnyugdíjat kap kézhez, amit a különböző kiegészítésekkel együtt is csupán kilencvenezer forintra sikerült feltornáznia. Ez a nevetségesen alacsony összeg a mai gazdasági környezetben a rezsiköltségek kifizetésére is alig elegendő, nemhogy a tisztességes megélhetésre vagy a gyógyszerek finanszírozására. Zalatnay elcsukló hangon ismerte el, hogy ebből a pénzből képtelenség lenne fenntartani magát, és a helyzete teljesen kilátástalanná válna a folyamatos fellépések nélkül.
A drámai anyagi valóság arra kényszeríti az énekesnőt, hogy hetven év felett is megállás nélkül dolgozzon, és országjáró turnékra induljon. Elmondása szerint a színpad és a közönség szeretete az, ami lelkileg életben tartja, de a fizikai kényszer is ott lebeg a feje felett, hiszen a koncertekért kapott tiszteletdíjak jelentik az egyetlen valódi bevételi forrását. A folyamatos utazás, a fellépésekkel járó stressz és a fizikai megterhelés azonban komoly nyomot hagy az egészségén, mégis kénytelen újra és újra színpadra állni, hogy kifizethesse a csekkjeit.
Az énekesnő nem rejtette véka alá a csalódottságát sem, hiszen úgy érzi, a popszakma úttörőiként és a magyar kultúra meghatározó formálóiként az ő generációja sokkal több megbecsülést érdemelt volna az állam részéről. Miközben a mai fiatal sztárok pillanatok alatt hatalmas vagyonokat képesek felhalmozni a közösségi médiának köszönhetően, addig a múlt rendszer nagyjai, akik megtöltötték a stadionokat és lemezek százezreit adták el, most a méltó öregkorért harcolnak. Ez az óriási kontraszt lelkileg is rendkívül megterhelő Zalatnay számára, aki ennek ellenére próbálja megőrizni a tartását és a méltóságát a nyilvánosság előtt.
A jövőt illetően nincsenek illúziói, pontosan tudja, hogy addig kell énekelnie, amíg a hangja és a lába bírja a terhelést. A rajongók támogatása és a koncerteken tapasztalható szeretet áradása ad neki erőt a folytatáshoz, de a színfalak mögött, a lámpafényen túl ott marad a szürke és fojtogató valóság. A művésznő abban reménykedik, hogy a története rávilágít a hozzá hasonló cipőben járó idős művészek tarthatatlan helyzetére, miközben ő maga kénytelen tovább robogni a fellépések véget nem érő láncolatában, hogy biztosítani tudja a mindennapi betevőt.
