A magyar kulturális élet és a színművészet egyik legkarizmatikusabb, leginkább tiszteletben álló óriása olyan megrázó erejű, drámai vallomással lépett a nyilvánosság elé, amely az egész országban pattanásig feszítette az indulatokat és az érzelmeket. Reviczky Gábor, akit nézők milliói imádnak jellegzetes, dörgő hangjáért, fanyar humoráért és a filmvásznon nyújtott felejthetetlen, zseniális alakításaiért, most kendőzetlen őszinteséggel rántotta le a leplet élete legfeketébb, legfeszültebb időszakáról. A népszerű színművész egy olyan pusztító és ijesztő orvosi lelettel találta szembe magát, amely egyetlen másodperc alatt döntötte romba a mindennapjait és a jövőbe vetett hitét: prosztatarákot diagnosztizáltak nála. A rideg klinikai falak között elhangzott kíméletlen diagnózis nemcsak a magánéletét, hanem a színházi karrierjét is azonnal zárójelbe tette, a művész pedig ahelyett, hogy magába zárkózva, csendben szenvedett volna, elhatározta, hogy megmutatja a világnak, milyen emberi dráma zajlik a csillogó kulisszák mögött, ha az embert megtámadja a rák.
A betegséggel való szembesülés pillanata kísérteties és fojtogató volt a számára, hiszen semmilyen komolyabb, figyelmeztető előjel nem utalt arra, hogy a szervezetében egy ilyen alattomos, agresszív kór burjánzik. Reviczky Gábor elárulta, hogy egy teljesen rutinszerű vizsgálat során derült fény a daganatra, ami után az orvosok azonnal kíméletlen nyersasággal közölték vele a tényeket. A feszült pillanatokban a teljes bizonytalanság és a jeges félelem költözött a szívébe, hiszen a daganatos megbetegedések híre mindenkiből a legrosszabb forgatókönyveket váltja ki. A színfalak mögött, a négy fal között elképesztő lelki harcot kellett megvívnia a saját mulandóságával, miközben a szakmai kötelezettségei és a színházi előadások feszített tempója is folyamatos jelenlétet követelt meg tőle.
A kőkemény kezelések és a folyamatos orvosi ellenőrzések időszaka fizikailag és mentálisan is a végsőkig kizsigerelte a szervezetét, de a színészlegenda hihetetlen életereje és makacssága átsegítette a legmélyebb pontokon is. Meggyőződése, hogy a betegséget nem szabad tabuként kezelni, és a nyilvánosság erejével akar reményt adni azoknak a férfiaknak, akik hasonló cipőben járnak, de a szégyenérzet miatt halogatják az életmentő szűréseket. A zárt ajtók mögött átélt megpróbáltatások teljesen átértékeltették vele a mindennapokat, és bár a teljes felépülésig vezető út még hosszú és megpróbáltatásokkal teli, a szemeiben újra ott van az a megalkuvást nem tűrő tűz, amely a pályája során mindig is jellemezte. A legfrissebb nyilatkozata hűen bizonyítja, hogy a legnagyobb csatákat nem a színpadon, hanem az élet legváratlanabb és legkíméletlenebb helyzeteiben kell megvívnunk.
