Görög Zita, a hazai kifutók és televíziós képernyők egyik legismertebb arca, most olyan sebeket tépett fel a múltjából, amelyeket eddig mélyen magába zárt. Az egykori modell és műsorvezető őszinte vallomása rávilágított egy sötét családi tragédiára, amely hosszú éveken át rányomta bélyegét az életére és a lelki fejlődésére. Zita elárulta, hogy édesapja súlyos alkoholfüggőséggel küzdött, és ez a betegség alapjaiban határozta meg a kapcsolatukat, valamint a gyerekkori emlékeit. A gyönyörű sztár szerint apja nem egy agresszív alkoholista volt, sokkal inkább egy úgynevezett „funkcionáló” függő, aki a külvilág felé talán még tartotta a látszatot, de otthon a családja számára ez a mindennapos küzdelmet jelentette.
A modell elmondta, hogy édesapja számára az alkohol menekülési utat jelentett a realitás elől, és bár a szeretet ott volt közöttük, az ital fala gyakran elválasztotta őket egymástól. Zita szerint apja egy rendkívül érzékeny, művészi lélek volt, aki talán éppen emiatt nem talált más eszközt a belső feszültségei és a világ zajának kezelésére. Ez a kettősség – az imádott apa és a beteg ember képe – okozta a legnagyobb traumát számára. Felidézte, hogy gyerekként és fiatal felnőttként is hányszor próbált segíteni, reménykedni a változásban, de a függőség könyörtelen gépezete végül mindig erősebbnek bizonyult.
A vallomásból az is kiderült, hogy édesapja elvesztése után Zita hosszas önismereti munkába kezdett, hogy feldolgozza a hátrahagyott űrt és a feldolgozatlan fájdalmat. Nem akarta, hogy ez az örökség mérgezze tovább a saját életét vagy a gyermekeivel való kapcsolatát. Az énekesnőként és színésznőként is kipróbált híresség ma már megbocsátással tekint a múltra, megértve, hogy az alkoholizmus nem választás, hanem egy pusztító betegség, amely eltorzítja a személyiséget. Zita reméli, hogy története másoknak is erőt adhat, akik hasonló családi mintákkal küzdenek, hiszen a hallgatás és a szégyen csak tovább mélyíti a sebeket. Mostanra eljutott oda, hogy képes a szép emlékekre koncentrálni, miközben nem tagadja le a fájdalmas valóságot sem, amely formálta azt a nőt, akivé mára vált.
