Csala Zsuzsa, a magyar kabarétörténet megismételhetetlen nagyasszonya, már nyolc hosszú éve nincs közöttünk, de a hiánya még ma is fájdalmasan lüktet a szakmában és a közönség szívében egyaránt. A színésznő, aki évtizedeken át milliók arcára csalt mosolyt, élete végén egy olyan drámát hordozott magában, amelyről csak a legközelebbi barátai tudhattak. Bár az ország nevettetőjeként vonult be a történelembe, Zsuzsa eredetileg súlyos, mélyenszántó drámai szerepekre vágyott. A sors azonban más utat szánt neki: a komika maszkját kellett viselnie, miközben a lelke legmélyén egy meg nem értett tragika lakozott. Ez a belső feszültség végigkísérte az egész pályafutását, és talán pont ez az elfojtott szomorúság adott olyan különleges élét a humorának.
A művésznő élete utolsó szakasza méltatlanul csendes és magányos volt. Miután imádott férje, Kürtös István elhunyt, Zsuzsa világa darabjaira hullott szét. A ház, amely egykor élettől és barátoktól volt hangos, hirtelen süket és üres lett. A magány lassan, de biztosan felemésztette az életerejét. Sokan nem is sejtették, hogy a televízióban harsányan kacagó asszony a hétköznapokban mennyire vágyott egy kedves szóra, egy érintésre. Saját bevallása szerint a közönség szeretete tartotta életben, de amint legördült a függöny, a sötétség és az egyedüllét várta otthon. Az utolsó években már a betegségek is megtörték a testét, de a méltóságát soha nem veszítette el.
A barátok és pályatársak visszaemlékezései szerint Csala Zsuzsa halála előtt már készült a végre. Nem félt az elmúlástól, inkább egyfajta megváltásként tekintett rá, amely újra elvezeti őt a szerelméhez. A Vidám Színpad örökös tagja úgy távozott, hogy hatalmas űrt hagyott maga után: ő volt az utolsó mohikánok egyike, aki még értette a klasszikus nevettetés csínját-bínját. A gyász azóta sem enyhült, hiszen az a fajta őszinte, szívből jövő komédiázás, amit ő képviselt, mára szinte teljesen eltűnt a magyar színpadokról. Emléke előtt tisztelegve ma is csak a hálát érezhetjük, amiért a saját fájdalmát félretéve mindig arra törekedett, hogy mi, nézők, egy kicsit jobban érezzük magunkat ebben a világban.
